Veszprém megyében is megalakult az Őrző szárny
2008. december 6-án Veszprém megyében is megalakult az Őrző szárny, Géza Fejedelem néven. Választásunk nem volt véletlen, hiszen Géza volt, aki fia számára koronát kért . Nem szabad elfelejteni, hogy az általa elkezdett munkát fejezte be Szent István királyunk, bár sokan méltatlanul elfelejtik tevékenységének jelentőségét.
Nehéz időszakot élünk, minden tekintetben: a gazdasági és társadalmi problémák fokozódtak, egymás következményeként. Mindenhol a kettősség figyelhető meg, nincs ez másképp a Magyar Gárdán belül sem. Géza fejedelem idejében is ellentétek és párhuzamok voltak a jellemzőek. Ő maga „két istenségnek" is áldozott, tisztelte az ősi hitet, de felismerte, hogy a jövőben járható út csak és kizárólag a kereszténység útja. Fiát már eszerint nevelte. Nekünk is tudatosan kell építkeznünk, minél több jó döntést kell hoznunk, és ahol tudunk segíteni, ott segítenünk is kell.
Apró lépéseket kell tennünk, biztosakat, hogy valóban messzire jussunk.
Első önálló lépésünk egy toborzó szervezése, melyet egy szép hagyomány napjára tűztünk ki.
2008. december 21 – én Úrkúton, a „Makk Hetes" nevű hangulat-karbantartó egységben tartjuk, 14 órai kezdettel (Úrkút, Mester út 44.).
A toborzó végén az udvaron folytatjuk a beszélgetést, hiszen ez a Napforduló napja, a Hun karácsony. Hatalmas máglyát készítünk, eszünk- iszunk, és felidézzük hagyományainkat. Dobokkal megidézzük az Ősök szellemét, gitárkísérettel bemutatjuk színes zenei örökségünket, a tűz mellett pedig megjelenítjük a hun-magyar mondavilágot!
A rendezvényre mindenkit sok szeretettel várunk kortól – nemtől függetlenül!
Szebb jövőt!
Éri Ildikó, gárdista
Veszprém megye, Géza Fejedelem szakasz