Kiskunlacházán jártunk : Nem felejtünk, Nóri!

Nehéz most írni. Nehéz, mert a gondolatok még mindig kavarognak a fejemben. Nehéz helyére tenni a dolgokat..a milliószor feltett kérdésre még mindig nem találok választ: Miért?

Miért kellett meggyilkolni Nórikát? Kinek lehetett az útjában egy ilyen ártatlan kis angyalka? Miért nincsenek még meg az elkövetők?

Miért kezdenek felejteni az emberek,ugyanúgy mint Szögi Lajos tanár úrnál,vagy Pénzes Henriettánál?

Azt hiszem ezek a kérdések motiváltak leginkább abban, hogy elkezdjem szervezni ezt a mai megemlékezést. Szeretném hangsúlyozni, hogy én csak elkezdtem a szervezést, de nem az én érdemem, hogy ma ilyen sokan összegyűltünk. Ez a mai nap összefogás eredménye: amikor ajkai és kiskunlacházi összefog, amikor magyar a magyarral összefog.

Itt nem voltak ellentétek, nem volt hőzöngés,se hangoskodás,az egész vonulás olyan volt,mintha egy nagy család a fáklyák fénye alatt egyesült volna. Nem volt szükség demagóg és unalmas beszédekre. Elég volt a másik szemébe nézni, az egyből elárult mindent. Véleményem szerint a "beszédek" kora lejárt, ideje a tettek mezejére lépni!

A gyülekező a Kultúrház előtt volt, innen indult haza Nórika azon a végzetes éjszakán. Az emberek csak jöttek-jöttek, természetesen a rendőrség és polgárőrség emberei is megjelentek, korrekten tették a dolgukat, lehetővé tették, hogy az úton vonuljunk, amihez pedig le kellett zárni az egyik sávot. A hosszú sor végét a Dósa István a Magyar Gárda Mozgalom főkapitánya és Varró Szabolcs Veszprém megyei kapitány zárta. Minden oldalról rendőrök biztosították a vonulást. Én a sor legelején álltam ,és örömmel konstatáltam,hogy milyen messze villog ott hátul a sziréna,hogy mennyi ember van a két rendőrautó között.

A felvonulás a temetőnél ért véget . Itt mindenki elhelyezte az emlékezés mécseseit, gyertyáit. Beszédet vártak, de sajnos csalódást kellett okoznom. Megszólalni is alig bírtam,hiszen ott állok egy alig 15 éves kislány sírja mellett. Azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom: szívszorító érzés volt. Gyúltak a fények, a gyertyák és a kis mécsesek. Néhány szóban azért megbeszéltük a továbbiakat és átsétáltunk arra a kis erdős részre,ahol megtalálták Nórikát.

Itt,ezen a helyen szinte kővé dermedtem. Megmondom őszintén,nagyon nyomasztó környék volt. Sötétség borította az egész utcát végig, messziről a kutyák ugatása hallatszott csak. Majd egy kis erdős részre sétáltunk, ahol már százával sorakoztak az elaludt mécsesek, fáklyák és gyertyák .Közel 200-an voltunk. Az elaludt mécsesek mellé helyeztük lángoló gyertyáinkat, hadd tudja meg a világ, hogy mi nem felejtünk. Egy perces néma csenddel emlékeztünk meg Nórikáról,aki minden bizonnyal mosolyogva kísérte figyelemmel, ahogy ötödször sem akart meggyulladni a mécsesem kanóca.

Az tiszta szeretet fénye áradt szét a vak sötétségben, mely még meghittebbé tette a pillanatot mindannyiónk számára. Megható volt,hogy idős nénik és bácsik,fiatal fiúk és lányok,anyukák és apukák együtt,egy cél érdekében összefogtak és közösen jöttek el emlékezni. Csak egy pillantást kellett vetnem a főkapitány úrra és a megyei kapitányomra,egyből rájöttem,hogy a kemény és fegyelmezett külső mögött bizony nagyon nagy és EMBERI szív dobog!

Minden tiszteletem azoké, akik eljöttek erre a megemlékezésre. Erre a pár órára tényleg egy családdá váltunk, akik soha nem felejtenek,és bátran kiállnak az igazságért,mert ebből az egyből nem engedünk! Nem fogjunk hagyni,hogy ez az eset is a múlt ködébe vesszen, mint a többi! Addig folytatjuk a harcunkat,amíg végre börtönbe nem kerülnek a tettesek! Ne higgye azt senki sem, hogy ez csak üres ígéret!
Ma bizonyítottuk éppen,hogy igenis képesek vagyunk cselekedni, és képesek vagyunk összefogni! Én utólag is köszönöm mindenkinek, aki részt vett ezen a mai rendezvényen,hogy eljött és kiállt Nóri ügye mellett!

Sikos Zsolt , gárdista-jelölt
Veszprém megye, Géza Fejedelem Szakasz