A meggyalázott Himnusz!
Adjon az Isten!!
Március 15,.-én a Magyar Nemzeti Gárda,a Gárda Szövetség,melynek az Őrző Magyar Gárda Mozgalom is tagja, közösen rendezett ünnepséget,a Hősök terén!
Mi a Hunyadi János Századból szép számmal voltunk jelen, de az ország más részeiről is találkoztunk sok bajtárssal, régi ismerősökkel,és új arcokkal! Jó volt megtapasztalni, a szándékot, mely ezt az egységet igyekszik egyben tartani, illetve összeforrasztani azt ami úgyis összetartozik! A szórvány, egységeket, kik szintén csak az egyesítésre várnak!
A cél nemes, a szándék, pedig példás, ahogy nagy ellenszélben, gáncsoskodósok ellenére is szinte a semmiből kovácsolódóik az igazi nemzeti erő!
Az ünnepség megkezdése előtt feltűnt a sok rendőr, a készenlétis, és roham rendőr, akik nem messze a helyszíntől gyülekeztek! A sorok rendezése után, ami azt jelentette, hogy próbáljunk a biztosítási parancsnok állttal elfogadott, alakzatnak nem minősül módon elhelyezkedni! (Ülni, majd később négyzetben állni)
Mi jó egynéhány fiatal bajtárssal vártuk az ünnep kezdetét, kik a tervek szerint, ezek után, fogadalmat tettek volna...(Ezt egyébként az ünnep szégyen teljes megzavarása,és el lehetetlenítése után, ott a Hősök terén.... méltó helyen meg is tettük!)
Médiákból már tájékozódhatott mindenki, hogy micsoda arcátlanság, hazafiatlanság és minősíthetetlen cselekedet, nem csak az, hogy a Himnusz alatt, egyáltalán mozog, akár rendőr, akár egy polgár, de hogy pont a Nemzeti Imádság éneklése közben elhurcolnak egy előadó művészt és egy művész nőt! Kérdem én, ezek a fiatal rendőrök mit tanultak az iskolában és a szüleiktől? A Himnusz, a kokárda, az ünnep, már nekik nem szent?
Feltűnt egynéhány furcsa de egyértelműen beazonosítható egyén, (Tóra olvasó) kik a rendőröket hergelve, szemtelenül, szóban szinte utasítgatva ösztökélték a fellépésre!
A Gárda Szövetség nevében, de az Őrzők állományába tartozó K.M. következett volna, kit a színpadra fellépő rendőr egyszerűen mellbe lökött, hogy a színpadról majdnem leesett!
Ezután minden előzetes megállapodást felrúgva, bekiabáltak hangos bemondón, hogy az alakzatot szüntessük meg, és az eskü tételt fejezzük be! Mivel ezek egyike sem állt fenn ezért nem is tudtunk mit megszüntetni! Erre berohantak ismét a rebiszesek, és elkezdték vegzálni rángatni a bajtársakat! Több helyen kisebb összetűzés alakult ki a droidok, és a Gárdista bajtársaink között, mivel jogtalanul zászlót vettek el néhányuktól! Valamelyik rendőr támadást vizionálva a rohamrendőrök tízesével rontottak a Gárdista testvéreinkre, és teperték őket le a földre! Ezután jó pár bajtársat elvezettek, kiket mint tudjuk előállítottak, a Gyorskocsi utcába, és a zuglói Kapitányságra! Feloszlatott társadalmi szervezetben való részvétel,és egyesülési joggal való visszaélés miatt! Pedig sem a MNG-, sem az Őrző Magyar Gárda Mozgalom nem feloszlatott szervezet!
Egyik MNG-s vezető a körülöttünk álló civil embereket kérte, hogy jöjjenek be közén, és így lehetetlenné tettük a további vegzálást! Ám az ünnepséget az atrocitásra való hivatkozással beszüntették, a hangosítást, valószínű kiszakítva a zsinórt lehetetlenné tették! Az MNG Országos vezetője ezután megkérte az ott jelenlevőket, hogy vonuljunk át a Parlamentbe, és "nézzük meg" a Szent Koronát! A tömeg oszlani kezdett, mi pedig megvártuk míg a biztosítás nagyobb erői elvonulnak. Egy a kamerás autó állttal nem látható szobor csoportnál, fiataljaink elmondták fogadalmunkat. Bár szerényebb keretek között, de a hatalom állttal megakadályozni mégsem tudott esküt követően, immár mint az Őrző Magyar Gárda Mozgalom büszke Gárdistái- ként várják feladataikat!
Szebb jövőt!
Őrző Magyar Gárda Mozgalom
B.A.Z Megyei Kapitánya