Fejér
Árpád vérei zászlóalj Hun Karácsonya
„Eleink a téli napforduló ünneplését ősi hagyományok szerint a XVIII. századig főleg székelyföldön tartották meg, míg Mária Terézia be nem tiltotta”
Miért is van a Magyar embernek olyan érzése, hogy Mária Terézia óta szinte semmit sem tudunk a történelmünkről. Ezek azok a kérdések melyek megválaszolandóak és gondolkodásra késztetik az embert. Írtak nekünk olyan történelmet, hogy büszkék valóban nem lehetünk rá. És a mai világban, ahol a globális eszmerendszer minden nemzeti gondolkodást félresöpör, az identitástudatunk lassan arra lesz elég, hogy megismerjük a szomszédunkat.
Gyalázat napi megemlékezés
December 5-én a Fejér megyei, és a Somogy megyei zászlóalj közösen emlékezett meg a gyalázatos napról Székesfehérváron a Hősök terén, ahol az eső ellenére közel 100 fős érdeklődő mellett 48 gárdista vett részt. Az eseményről a helyi újságok is beszámoltak. A Himnusz elhangzása után Marosvásárhelyről áttelepült gárdistánk Dr.Jakab Ernő szavalta el, Dobránszki Sándor "Ne féljetek, nem megyünk haza", című versét. Majd Szabó László Nyugat-Magyarország Főkapitányhelyettese mondta el beszédét, melyet alább közlünk. A megemlékezés végén elénekeltük a Szózatot, majd a Székely himnuszt.
Eljött hát a várva várt Mikulás
Eljött hát a várva várt Mikulás! Nagy puttonyát a krampuszokkal cipeltette be, a közel 200 kíváncsi, érdeklődő gyerek közé. A gyerekek hellyel kínálták a megfáradt Mikulást, akinek a hosszú út után láthatóan jól esett a gyerekek szeretettel teli fogadtatása. Talán ide jött el a legbarátságosabb Mikulás, minden gyermekhez volt pár szép gondolata, szava. Láthatóan szívesen feleltek a Mikulásnak azokra a kérdéseire, melyek a jóságukat, és a tanulmányi eredményeiket voltak hivatottak firtatni.
Úgy hallottam, hogy minden gyermek fogadalmat tett, ezentúl ők lesznek a legjobb gyermekek a világon, és természetesen a legjobb tanulók. Ha jó gyerekkel találkozik valaki, az a mi Mikulásunknak tett ígéretet. Nagy öröm volt látni a sok felszabadult csöppséget és szüleiket, mit sem törődve a mindennapok gondjaival. Ezekért a felemelő pillanatokért érdemes élni, hogy maradandó élményekkel gazdagítsuk a jövő nemzedékét.
Árpád vérei nyilatkozat
A Magyar Gárda Mozgalom Fejér megyei, Árpád Vérei százada kijelenti, hogy a Magyar Gárda Mozgalom egységes. A két szárnyra szakadt gárda „Őrző” szárnyához csatlakozunk. Főkapitány urunk Dósa István. Elutasítunk minden olyan törekvést, mely a megosztásunkra törekszik. Eskünkhöz híven minden gárdista a testvérünk, jóban, rosszban kiállunk mellettük, tartozzanak bármely szárnyhoz. Nyitottak vagyunk minden olyan érték befogadására, mely nemzetünk felemelkedését szolgálja.
Az alapító okiratban lefektetett elvek alapján, működésünket pártok, és határok felett állónak fogadjuk el. A destruktív támadásokat visszaverjük, minden erőnkkel azon leszünk, hogy távol tartsuk magunkat az ilyen, és ehhez hasonló elemektől. Szeretnénk erőinket azon célok elérésére összpontosítani, amiért a Gárda létrejött.
A Fejér megyei kapitány nyilatkozata
Adjon az Isten!
Az alábbi kinyilatkoztatást rám nézve kötelező érvényűnek tekintem.
Én mint a Magyar Gárda Fejér megyei századának Kapitánya, következetesen kiállok azon nemzettestvéreim mellett, akik bíznak abban, hogy Nemzetünk saját hazájában a méltó helyet elfoglalja. Eltökélt szándék vezérel minket, mely útról senki, és semmi nem téríthet le. Kötelez erre minket a Szent Koronára tett eskünk, mely az életünk végéig elkísér minket.
Isten minket úgy segéljen!
Szebb jövőt!