A Magyar Gárda Mozgalom célkitűzései
A Magyar Gárda Mozgalom 2009. március 28-i országos kapitányi értekezletén megfogalmazott, majd a gárdisták körében általános vitára bocsájtott és általuk elfogadott célkitűzéseink:
* az ősmagyar egy isten hiten alapuló keresztény tanítás elfogadása, terjesztése,
* a Magyar Szent Korona számunkra a Nemzet, a Haza és a legfőbb hatalom. Ezt alapvetőségként kezelve kívánjuk nemzeti érdekeinket, értékeinket, értékrendünket védeni.
* a trianoni békediktátum számunkra elfogadhatatlan, tevőlegesen részt kívánunk venni annak felszámolásában és a magyar Nemzet egy hazában való egyesítésében,
* elutasítjuk a Nemzet érdekeivel ellentétes szövetségi rendszerekben való részvételt, támogatjuk a nemzetközi cionista oligarchia által uralt pénzügyi és más szövetségi rendszerekből való kilépést, különös tekintettel a NATO-ra és az Európai Unióra.
A Magyar Szent Korona eszmeisége alapján kívánjuk:
* elutasítani a pártosodást, melyet a Nemzet megosztásának külső érdekek által vezérelt alattomos eszközeként kezelünk,
* hagyományainkat védeni,
* történelmi örökségünk részét képező erkölcsi normákat újjáépíteni,
* magyarság tudatunkat erősíteni,
* a magyar társadalom túlélését és fejlődését biztosító egészséges értékrendű magyar családokat védeni,
* a Magyar Szent Korona országában élő nemzetalkotó népek fajvédelmét biztosítani, ide a pusztán megélhetést kereső, értékrend nélküli fajok beáramlását megakadályozni. Ugyanakkor szembe szállunk a hódító szándékkal érkező fajokkal. Számunkra ők ellenségeink, akikkel szemben a küzdelem minden formáját megengedhetőnek tartjuk,
* a nemzetpusztító liberális nézeteket elutasítani,
* olyan oktatási rendszer létrehozását támogatni, amely nemzeti alapokon áll és célja a világosan gondolkodó, értékrendjét tekintve nemzeti elkötelezett fiatalok nevelése,
* elérni az általános, mindenki számára kötelező oktatási rendszer részeként a magyarság ősi rovásírásának oktatását,
* támogatni a valódi értékeket hordozó, és a nemzet érdekeit megjelenítő, független média megteremtését,
* a Nemzet érdekeit célkitűzésként felvállaló társadalmi csoportokat erősíteni, velük erős, egymás megbecsülésén, egyenrangúságon alapuló szövetséget kialakítani,
A NEMZET VÉDELEM TERÜLETÉN
* részt venni egy olyan nemzeti haderő megteremtésében, amely a kollektív kötelezettségvállaláson alapszik, és amely alaprendeltetésének az ország függetlenségének és szuverenitásának védelmét, nemzeti célok támogatását tekinti,
* részt vállalni a fiatalok hazafias, nemzetvédelmi képzésében, alkalmassá téve őket arra, hogy az országot ért agresszió, esetleges társadalmi vagy természeti katasztrófa esetén képesek legyenek cselekedni,
* támogatni a valóban nemzet érdekeit védelmező rendvédelmi szervezetek létrehozását,
* szükséghelyzetben támogatni a katasztrófa elhárítás szervezetét,
A HATALOM GYAKORLÁS TERÜLETÉN
* támogatni a Magyar Szent Korona Alkotmányának visszahelyezését jogaiba, és az arra alapuló jogrendet,
* a Nemzet akaratának képviseletét két kamarás országgyűlés létrehozását ahol a nemzet tartó parasztság, a nemzetépítő munkásság, nemzetvezető értelmiség, a nemzetmegtartó nő, a Nemzet hallhatatlanságát biztosító ifjúság és más, a társadalom számára valódi értéket hordozó csoportok felelősséggel és számon kérhetően döntenek a Nemzet sorsáról,
* támogatjuk egy új numerus clausus törvény létrehozását, amely feladata a Nemzet érdekeivel szemben cselekvő csoportok kiszorítása a hatalomból és a társadalmi élet egyéb meghatározó területeiről, illetve a többségi társadalom érdekeinek maradéktalan érvényre juttatása
* támogatjuk egy olyan választási törvény megalkotását ahol a szavazói jog legalább általános iskolai végzettséghez kötött
A GAZDASÁG TERÜLETÉN
* nemzeti hagyományokon, a munka értékén alapuló tervszerű gazdálkodást
* külföldi tulajdonú vállalkozások és bankok kártalanítás nélküli nemzeti tulajdonba vételét, a jelenlegi bank rendszer és tőzsde felszámolását,
* a magyar belső piac védelmét, az igények elsődlegesen belső forrásokból való kielégítését,
* a gazdák és vállalkozók ismereteinek folyamatos bővítését a hosszú távú létbiztonság érdekében,
* a közösségek minden szintjén az önellátásra irányuló tevékenységek támogatását
Magyar Gárda Mozgalom